Jogszabály-tervezeteket véleményeztünk

Az elmúlt hónapokban számos jogszabály társadalmi vitára bocsátott tervezetét véleményeztük, amelyek hamarosan a kormány és/vagy az Országgyűlés elé kerülnek. 

Nemzeti Alaptanterv

A Nemzeti Alaptanterv a közoktatás alapvető értékeit és tartalmait meghatározó keretszabályozás, amelyet valamennyi iskolának követnie kell. Az Alaptantervre épülnek ezután a részletesebb kerettantervek és az egyes iskolák tantervei. Véleményünkben a nyitottság, az elfogadás, a társadalmi sokszínűség és az egyenlőség értékeinek fokozottabb megjelenéséért, az állam és az egyház elválasztásának hangsúlyozásáért, a szexuális irányultság és nemi identitás témájának nevesítéséért és az LMBT fiatalokat érintő gyakorlati tudások megjelenítésére tettünk javaslatot.

Büntető Törvénykönyv

Az új Büntető Törvénykönyv társadalmi vitára bocsátott tervezete több pozitív és negatív újítást is előirányozott. A legfontosabb változás, hogy a szexuális bűncselekményekre vonatkozó szabályozás reformjával együtt megszűnne a - többek között - az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatokra használt, rendkívül sértő fajtalanság megnevezés. A tervezet ugyanakkor jelentősen gyengítené a bejegyzett élettársak büntetőjogi védelmét. Véleményünkben a bejegyzett élettársi kapcsolat és a házasság azonos kezelése és a gyűlölet-bűncselekményekre vonatkozó szabályozás megerősítése mellett érveltünk. 

Polgári Törvénykönyv

Az új Polgári Törvénykönyv a magánjogi viszonyok széles körét, így a vagyonjog, a szerződési jog és az öröklési jog mellett a családjog alapvető szabályait is tartalmazná. Szövetségünk véleményében a bejegyzett élettársi kapcsolat következetesebb szabályozásáért, a házasságtól való eltérések megszüntetéséért, az azonos nemű párok általi örökbefogadás - és különösen a partner gyermekének örökbefogadása - mellett szállt síkra.