Tagszervezeteink hírei

Észhez tért a spanyol legfelsőbb bíróság, és 15 évre ítélte a magukat “Farkasfalkának” nevező öt férfit, akik 2016-ban a pamplonai bikafuttatáson csoportosan megerőszakoltak egy 18 éves nőt. 

Észhez tért a spanyol legfelsőbb bíróság, és 15 évre ítélte a magukat “Farkasfalkának” nevező öt férfit, akik 2016-ban a pamplonai bikafuttatáson csoportosan megerőszakoltak egy 18 éves nőt. 

 

A PATENT Egyesület Kapcsolódj be! című projektje keretén belül az elmúlt két évben közel 1000 fiatalnak tartott iskolai felvilágosító foglalkozást. Az iskolás fiatalok közül egy lelkes csapat egy hosszabb képzésen is részt vett, amelynek folyamán maguk is létrehoztak cikkeket és videókat, amikben az általuk fontosnak tartott témákról a saját szavaikkal beszélnek.

 

Miért indult el ez a projekt?
Mi a célja?
Miről szól az alap iskolai foglalkozás és mit ajánlunk a tanároknak?
Hogyan lehet foglalkozást rendelni?

Válaszok és további részletek a http://turnmeon.hu/a-projektrol oldalon.

A PATENT Egyesület részt vett egy regionális projektben (VICATIS), amely az Európai Áldozatvédelmi irányelv átültetését és gyakorlati megvalósulását vizsgálta a négy résztvevő országban: Horvátországban, Magyarországon, Romániában és Szlovéniában.

Minikonferencia az Európai Áldozatvédelmi Irányelvről és VICATIS projektről

Időpont: 
2019 február 28. 16:30-19:00

Helyszín:
Budapesti Európai Ifjúsági Központ (1024 Budapest, Zivatar u. 1)

Az Egyesület fejlesztőt keres regionális EC-projektje keretében egy, az alábbi jellemzőkkel megvalósítandó honlap elkészítésére. A honlap az EU által támogatott ‘VICATIS – Victim-centered approach to improving support services’ (JUST-AG-2016) project keretében kerül megvalósításra. Célja, hogy információt szolgáltasson az áldozatok számára a jogaikról, amik bűncselekmények és szabálysértések sértettjeiként megilletik őket, a hivatalos folyamatokról és eljárásokról, és azokról a szolgáltatásokról, amelyekre a különböző résztvevő országokban jogosultak.

[See English below]

A VICATIS: Áldozatközpontú megközelítés az áldozatsegítő szolgáltatások fejlesztéséért (Victim-centered Approach to Improving Support Services) egy nemzetközi projekt, amelyet az Európai Unió Igazságügyi Programja támogat a JUST-JACC-VICT-AG-2016 pályázati felhívás keretében. Célja az 2012/29/EU európai kerethatározat (áldozatvédelmi direktíva) gyakorlatba ültetésének fejlesztése. A direkítva tárgya az alapvető standardok megteremtése a bűncselekmények áldozatainak jogai, támogatása és védelme tekintetében.

November 25. (a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja) és december 10. (emberi jogok világnapja) között immár 25 éve világszerte szerveznek civil szervezetek, oktatási intézmények és magánszemélyek tüntetéseket, workshopokat, előadásokat, filmvetítéseket, koncerteket és egyéb eseményeket, hogy felhívják a figyelmet a nők elleni erőszakra, kifejezzék szolidaritásukat az áldozatokkal, és nyomást gyakoroljanak a döntéshozók felé, hogy azok fellépjenek a nőket érő nemi alapú erőszak ellen. Ez a 16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen.