Tagszervezeteink hírei

Széles körű kampányt indítunk annak érdekében, hogy az új Országgyűlés törölje el 2020. évi XXX. törvény 33. §-ával bevezetett, a nem jogi elismerését ellehetetlenítő módosításokat. A hatályos szabályozás nem engedi, hogy egy transznemű ember irataiban a nemi identitásának megfelelő nem és név szerepeljen, így magyar állampolgárok ezreinek keseríti meg a mindennapjait.

A Magyar LMBT Szövetség, a Háttér Társaság, a Labrisz Leszbikus Egyesület, a Mozaik Közösség, a Prizma Közösség és a Budapest Pride-ot szervező Szivárvány Misszió Alapítvány közös véleményt nyújtott be a közmédia új miniszteri biztosa által kezdeményezett szakmai egyeztetésre.

Több, mint három évig húzódó eljárásban, két bírósági ítéletet és egy milliós bírságot követően döbbent rá a kormányhivatal arra, amit a gyermekvédelmi szakértők kezdetektől fogva állítottak: Bence és azonos nemű párja alkalmas az örökbefogadásra. 

Szeptember 5. és 12. között ismét az emberi jogoké, a szabadságé és a sokszínűségé lesz a főszerep Pécsen: hatodik alkalommal rendezik meg a Freedom of My Identity Emberi Jogi Fesztivált, amelyet szeptember 12-én délután egykor a VI. Pécs Pride Felvonulás zár.

Az idei Pécs Pride mottója: A szabadság nem tiltható be!

A BTM – Budapest Galéria pályázatot hirdet kortárs alkotók számára a 2027. április 8-án nyíló, a Labrisz Leszbikus Egyesülettel partnerségben megvalósuló, a Labrisz archívumából kiinduló kutatásalapú, vagy az archívumi tartalmakra reflektáló művek létrehozására és bemutatására. Az archívumi anyagok, valamint a Labrisz történetének, vállalásainak és elköteleződéseinek megismerése számos téma feldolgozásához nyújthat kiindulópontot.

Két év pereskedés után végre megkapta az őt megillető családi pótlékot a Háttér Társaság ügyfele, aki bejegyzett élettársával közösen neveli három gyermeküket. A kormányhivatal az Alaptörvény kirekesztő családfogalmára hivatkozva még a jogerős bírósági ítéleteket sem volt hajtotta végre, csak  teljesítési bírság kiszabása után volt hajlandó intézkedni.

Végre elérkezett a nyári szünet utáni első találkozónk! Gyertek, elevenítsük fel együtt a nyár legjobb kalandjait, történeteit!
PROGRAM:
• 19:00 Kapunyitás, gyülekező
• 20:00–21:30 Nyári élménybeszámolók képekkel, videókkal
• 21:30-tól Kötetlen beszélgetés, szabad program és jó hangulat
Szokásunkhoz híven most is terülj-terülj asztalkámmal készülünk: hozzatok bátran bármilyen rágcsálnivalót, finomságot vagy innivalót a közösbe!
Hívjátok el a barátaitokat, ismerőseiteket is – minél többen vagyunk, annál jobb az este!
FONTOS INFÓK:

Közösségileg fenntartott pénzalapot hozunk létre, hogy segítséget nyújtsunk azoknak a rászoruló transznemű embereknek, akik anyagi okokból nehezen vagy egyáltalán nem férnek hozzá a számukra szükséges egészségügyi ellátásokhoz. A Transz Egészség Alapból szakvélemények, hormonterápiához kapcsolódó receptfelírás és gyógyszerek költségeire lehet támogatást igényelni.

A Háttér Társaság Információs és Lelkisegély Szolgálata 2026 őszén is elindítja telefonos, chates és e-mailes lelki segítő képzését. 

Mit csinál a Háttér Információs és Lelkisegély Szolgálat?

LMBTQI (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszex) emberek és hozzátartozóik mentális jólétét kívánjuk elősegíteni segítő beszélgetés és információ nyújtásával. Emellett nyitottak vagyunk nem LMBTQI emberek megkereséseire is. 

A nyár egyik legjelentősebb eseménye a branding tréning volt, amikor a NIOK Alapítvány "Nonprofit branding és értékalapú kommunikáció" tréningjét felhasználva egy belső, önkénteseinkkel gyakorolható verziót hoztunk létre.
A cél az volt, hogy megismerjük magunkat, a szervezetünket és ez alapján tudjunk az offline/online kommunikációnkban finomítani.