Hírek: Gyermekvállalás

Szövetségünk is csatlakozott az az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány kezdeményezésére megalakult Gyermekjogi Civil Koalícióhoz. A szakmai fórum célja a párbeszéd és az aktív együttműködés előmozdítása a gyermekek védelmével és a gyermekjogok érvényesítésével foglalkozó civil szervezetek és szakértők között.

Több mint 100 ország 400 civil szervezete sürgeti arra az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát, hogy határozottabb lépésekkel folytassa az LMBT emberekért folytatott munkáját és fogadjon el egy második LMBT-jogokkal foglalkozó határozatot. A Magyar LMBT Szövetség és több tagszervezete is csatlakozott a nyilatkozathoz.

Bővítenék a bejegyzett élettársak jogait, rendeznék a gyermeket nevelő azonos nemű párok helyzetét és megerősítenék az emberi jogi nevelést a Magyar LMBT Szövetség politikai vitáján résztvevő pártok.

A Parlament által 2009-ben elfogadott Polgári Törvénykönyvvel szemben a Kormány nemrégiben benyújtott törvényjavaslata mégsem tenné lehetővé az élettársak számára, hogy örökbefogadják partnerük gyermekét. A magát “családbarátnak” nevező Kormány ezzel családok ezreit - köztük azonos nemű párokat és gyermekeiket is - tartana jogbizonytalanságban.

Az elmúlt hónapokban számos jogszabály társadalmi vitára bocsátott tervezetét véleményeztük, amelyek hamarosan a kormány és/vagy az Országgyűlés elé kerülnek.

Szokatlan jelenetnek lehettek ma tanúi a parlamenti munkát közelről követő állampolgárok: egymásra talált a két nagy parlamenti párt az új Polgári Törvénykönyv zárószavazásának vitájában, és elsöprő többséggel, 328 szavazattal, 20 ellenében, 6 tartózkodás mellett fosztotta meg az élettársakat és gyermekeiket az örökbefogadás nyújtotta jogi biztonság lehetőségétől.